Tanulságos lóversenyünnep!

Négy nagydíjból háromban külföldi győzelem vasárnap a Kincsem Parkban, sőt,

gaspa_bene.jpg

ahogyan Galkó Orsolya tegnapi cikkében olvashattuk: ha az ügetőt is idevesszük Enjoy az egytelen, aki trófeát tudott nyerni a külföldiekkel szemben a nemzetközi hétvégén.

Nem baj! Jöjjenek és nyerjenek minél többet.

Az ugyanis azt mutatja, hogy a Kincsem Park újra felkerül a lóversenyzés európai térképére, valamint a pénzdíjaink is közelítenek legalább Közép-Európa élmezőnyéhez, azaz megéri nálunk lovat indítani.

Sajnálkozik bármely semleges (!) néző azon, hogy láthatta győzni a csodálatos Gasparinit, aki cseh tenyésztésként, immár három országban nagydíjnyerő? (Négy éven belül ez a második cseh győzelem volt a Kincsem Díjban.)

Ahogyan élő közvetítésünkben elmondtuk: megtiszteltetés volt őt a Kincsem Parkban köszönteni. Moonara-t szintén, aki szenzációs idővel 54,9-ben nyerte az Overdose Díjat, ami bődületes nagy versenyrekord! Reméljük nem kell újabb két évtizedet várni a következő lengyel lóra Budapesten.

Zuzana Kubovicová annyi nagydíjat nyert már hazánkban (is), hogy szinte tiszteletbeli magyarként tekinthetünk rá. A legyőzött lovak csapatain és szurkolóin kívül szomorkodott valaki azért, hogy - a képen látható - Manatan nyerte az Imperiál Díjat? (A Budapestre el nem utazó trénerasszony 2013-ban Innovatorral nyerte egyébként elsőt, most pedig a másodikat.)

bndk-111.jpg

Nem győzzük hangsúlyozni: ha valakit „zavarnak” a vendégek nyerései, azok, hogy gondolnak Kincsem és Overdose külföldön elnyert lenyűgöző címeiről, akik a magyar lóversenysport világköveteiként ragyogtak Európa patinás pályáin?

Az egyik élő közvetítésünkben Horváth Zalánnal arról beszéltünk, hogy Párizsban ugyanúgy megtapsol az ötvenezres közönség egy angol Arc-nyerőt, mint egy franciát, mert a galopp minden sport közül a leginkább globális vetélkedés.

Ez a sport lényege. A legjobbnak kell győznie.

Ami viszont kicsit fájó és erre szintén Zalán mutatott rá, hogy magyar lovas nem indult a Kincsem Díjban.

A 189. Magyar Kancadíj után sem tisztult a kép, hogy kit nevezhetünk közülük a legjobbnak. Tunézia remekbeszabott győzelmet aratott, de a Donau Derbyben (mének ellen is) ötödik, a Magyar Derbyben második. Lady Lilibetrage csak nyolcadik volt az Alagi Díjban, majd megnyerte ugyanarra a távra az Osztrák Kancadíjat és vasárnap második, immár 400-al hosszabbra. Hermion a megbízhatóság szobra. Kiemeltet ugyan nem nyert még, de mindig döntős. Gizelle-ről szó szerint ez mondható el (mármint, hogy idén mindig döntős) és az Osztrák Kancadíj ezüstérme után most negyedik. Van itt kérem, keveredés elég szépen. Most Tunézia volt a legjobb, legközelebb ki lesz?

A befutás pillanatában eldőlt, hogy Csontos Pál sem tudja véghezvinni azt a bravúrt, ami még senkinek sem sikerült 1999 óta, nevezetesen, hogy lovaival mind az öt klasszikust megnyeri egy naptári évben. Kovács Sándor viszont négy év alatt harmadik trófeáját gyűjtötte be itt. 

A summához tartozik, hogy a kilenc futamból hetet (!) francia tenyésztés nyert (mellettük egy cseh és német siker ezen a vonalon).

Csak Alberto Sanna és Jiri Palik tudott duplázni.

vas_bene.jpg

Az ír lovak ugyan nem jöttek, de a fentiekből kiderült, hogy a „nemzetközi" jelző egyáltalán nem volt túlzás a lóversenyhétvége szó előtt. Ünnepi versenynapon vagyunk túl, ahol a magyar lovak régiós telivérek ellen mérettetek meg.  A tanulságok levonása a szakemberek dolga.

Még több ilyet!

Csak halkan kérdezem:  mivel kiválóak a nemzetközi kapcsolataink, esetleg nem lehetne újraindítani a Central European Breeders' Cup sorozatot?

Képek: Benedek Attila

süti beállítások módosítása