Történelmi versenynap

Könyvek lapjait lehetne teleírni a magyar és az osztrák lóversenysport évszázadokon átívelő kapcsolatával, most mégis valami olyasmi következik, ami teljesen új mindkét fél számára.

f5672630-6ef7-419f-8c65-a752ec3bdb98_1388x689.jpg

Hosszan boncolgattuk az Osztrák Derby új korszakát, az azt jellemző mélyrepülést, de most felcsillant a remény.

Szotyori Nagy Ádám korábban nem tapasztalt új impulzusokat hozott a sportágba. Az ő tevékenységén keresztül – már 14 hónap elteltével - látható az, hogy milyen az, ha a döntéshozó nem egy hivatalnokot, hanem egy olyan (szak)embert ültet a kormány mögé, aki együtt lélegzik ezzel a sportággal.

Ádám nem csak a napi ügymenetet vezényli sikerrel, de folyamatosan új innovációkat keres és ennek egyik kézzel fogható eredménye a vasárnapi találkozó.

Az, hogy egy idegen országban fussanak le egy derbyt, ez már-már arra hajaz, amikor NBA meccseket játszanak Párizsban vagy Londonban.
Szakmailag tökéletes az időpontválasztás, hiszen négy héttel követi a „mi derbynket”, de a júliusi nézőszám aligha ismételhető meg augusztusban.  Ezt ne is várja senki.

Hogy milyen lesz a futam?

Mármint a Donau Derby…

Sokan, sokhelyütt elmondták már: egy galoppfutamot ma elsősorban a díjkerete határoz meg.

Márpedig 20 ezer euróval nem lehet komoly mezőnyt összerántani, főleg nem nyár közepén.

Az osztrák partner esetében azonban ez sem jelentéktelen kiadás és tekintsünk erre újrakezdésként, a jövő zálogaként. Látjuk, hogy Nils Maydell és Martin Groiss vezetésével megvan a törekvés, hogy ne csak a derby, de az osztrák galoppsport újra régi fényében ragyogjon.

Ennek ellenére sem kis csalódás, hogy egyetlen külföldi trenírozás fut a két futamban!

Fentebb írtuk, hogy ezen összegért nem várhatóak külföldi nevezések, de hogy a kettőben egyetlen osztrák telivér sem indul, ez azért komoly hiányérzet számunkra, még ha tudjuk, hogy alig maroknyi telivér neve szerepel a sógorok tréninglistáján.

A 7,5 milliós összdíjazásával úgy néz ki, hogy a Donau Derby (17:35) egy Magyar Derby 2.0 lesz.

A júliusi első négy helyezett ott lesz most is a startgépben. Így viszont nem nehéz kijelenteni, hogy nem lesz osztrák nyerője a különleges futamnak. Szlovák lehet, hiszen Marian Stangel a sorozatnyerő, de eddig maximum harmadkategóriában induló Terminit utaztatja Budapestre. A Strnisko istálló éppen 10 esztendeje nyert Magyar Derbyt Kilword-del.

A nemrégiben komoly bajba került Frank Stronach ausztriai szerepvállalását talán sokan örömmel fogadták honfitársai közül, de a magyar lóversenyrajongók szinte arculcsapásként élték meg a számunkra oly kedves és sok-sok nagy győzelmet látott patinás Freudenau bezárását és a sport Ebreichsdorfba költözését.

80cbbb38-ff09-479f-b574-f290dbbce1a2_2048x1365.jpg

Legjobbjaink:

Reshiram a képen (IRE) 78 ½

Tunézia (FR) 74 - a Derbyben fut

Ráadás (IRE) 72

Hermion (IRE) 69 ½ - a Derbyben fut

Nem szabad megfeledkezni természetesen a Kisbér Díjról (15:05) és a Kovács Mihály emlékversenyről (18:50) sem. Misi bácsit pár hete méltattuk születésnapja alkalmából. Az az írásunk itt olvasható(Mivel a programban szerepel egy Alfonz hendikep, így kétszer is emlékezhetünk rá.)

A Magyar Háromévesek Nagydíja kapcsán ketten is megkerestek bennünket a hét elején, hogy miként futhat benne a cseh tenyésztésű ló. Bélley Márta kérésünkre így válaszolt:

„Thunder Storm Csehországban született, de szopós csikóként hazahozták. Tenyésztője Dicső Ferenc, magyar állampolgár, tenyésztőegyesületi tag, így Thunder Storm belföldi tenyésztésű lónak minősül a Magyar Galoppverseny Szabályzat alapján és futhat a Kovács Mihály Emlékversenyben.”

Más kérdés, hogy csak be volt nevezve de mégsem indul, de ettől függetlenül köszönjük a mindig maximálisan felkészült és segítőkész méneskönyv vezető segítségét!

a8b9ca4c-243c-49c7-b1f3-7ce4f65b93fa_1920x1080.jpg

Reméljük minél többen eljönnek a valóban történelmi versenynapra!

Kép: BNDK

süti beállítások módosítása