Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

ma a budapesti Nemzeti Lovardában.

461148824_1068807988579340_4366851658088236435_n.jpg

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke elmondta, hogy idén több újítás is várható az eseményen. „A legnagyobb újdonság, hogy most először nem két, hanem háromnapos a lovasünnep. A Nemzeti Vágta nulladik napján, pénteken a Nemzetközi Rendőr Lovasverseny keretében 8 ország lovas rendőrei mérik össze tudásukat” – mondta.

Lázár Vilmos. További újítás még – folytatta a szakember –, hogy a 18 év alattiak 2024-ben már 2 korosztályban indulhatnak: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérethetik meg magukat, vagyis idén először lehetőségük nyílt a 17 éveseknek is indulni.

A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont stadionjában 4 lovas fog egyszerre starthoz állni, így az elődöntőkbe bejutó 60 felnőtt lovas 15 előfutamban indul.

A Huszárgyerek Vágtán induló 16, és a Kishuszár Vágtán induló 24 fiatal lovas előfutam-sorrendjét Szilvásváradon sorsolják ki.

A felnőtt lovasok alábbi sorrendjét húzással, közjegyző jelenlétében állapították meg.

sorsolas.jpg

képek: vagta.hu

süti beállítások módosítása