Mai és holnapi vendégünk a sok-sok titulust birtokló Molnár Gyöngyi! 

Nyolcszoros Vágta bajnok, galopp idomár, futtató, utánpótlásgondozó, de elsősorban természetesen édesanya.

Racing Portal: Ha a bevezető vonalán szeretnénk tovább haladni, adódik az első kérdés: melyik 2023-ban a főtevékenységed?
Molnár Gyöngyi: Jól mondtad: Édesanya és feleség. (nevet) Mint mindenkinek, számomra is a gyerekek és a család az első természetesen, de egyúttal olyan szerencsés vagyok, hogy a családom megérti és tolerálja, hogy az idomári tevékenységem – ami az első most a szülői feladatok mellett – sok-sok munkával és lemondással jár. Támogatásuk nélkül, ahogy senki, én sem lehetnék sikeres

RP: Ha elfogadod, osszuk ezt a beszélgetést két nagyobb szeletre. Kezdjük talán a Vágtával, ahol megismert téged az ország. Hogy kerültél egyáltalán a közelébe?
MGY: Ez egy érdekes dolog. Ha kezdhetem Ádámtól és Évától, akkor el kell mondanom, hogy pici korom óta éreztem, hogy valami lovas dologban leszek híres és sikeres. Édesanyám persze sokszor monda: „jó persze, majd felébredsz kislányom”, így ezzel el is ült az egész. Az első alkalommal, amikor megrendezték a Bácskai Vágtát, Érsekhalma polgármestere felkért minket, hogy képviseljük a települést, mivel a párom arab lovakat tenyésztett. Készítettem tehát egy arab telivér kancát, de folyton mondogattam a páromnak, hogy ez a ló jó, jó, de nem elég jó. Volt viszont nekem egy lovam, Hajni, egy sárga magyar félvér kanca (Róbert Endre vérét hordozta), akit 13 éves koromban kaptam. Ő héthónapos kora óta (!) velem volt, majd később eladtuk. Arra gondoltam vele sikeresebb lehetnék, de nem tudtuk, hol élhetett akkoriban. A párom azt mondta: ha sikerül felkutatni, megveszem neked. Aztán mesébe illő módon, mindössze három héttel – 16 éves korában - a Bácskai Vágta előtt találtunk rá, megvettük és meg is nyerte. Így kerültem fel Pestre és ez indította el az egész Vágta-pályafutásomat.

RP: Tényleg meseszerű történet. 2014-ben, második győzelmed után azt nyilatkoztad: „hat Vágtán ötször sikerült már a döntőbe jutnom, úgyhogy már szinte alapelvárás, hogy jó eredménnyel végezzek.” Honnan volt meg benned ez a tűz még ennyi év után is?
MGY: Igazából nem az számít, hány éve csinálod, hanem ha ott van körülötted a csapatod, akiknek igazán bizonyítani akarsz, ez bőven elég muníció. De pont a második győzelem után pislákolt kevésbe bennem ez a tűz, ugyanis több családtagomat is elvesztettem azok közül, aki akkor ott ünnepelt velem. Ők motiváltak. Jó volt látni a boldogságukat és hogy büszkék rám. Aztán amikor leestem (2019-ben – a szerk.) és láttam a gyermekeim arcán a félelmet, hogy velem akár baj is történhet, ott és akkor fogtam fel, hogy talán meg kellene állnom, mert már fontosabb az, hogy én édesanya vagyok, mintsem, hogy még újra és újra bizonyítsak.

RP: Kétszer győztél (Baja (2011), Tahitótfalu (2014) színeiben), de volt olyan Vágta év, ami fájdalmas volt számodra az eredményt illetően?
MGY: Igazából akkor, amikor már a középdöntőben kiestünk. Talán két vagy három ilyen alkalom volt, de ez nagyon tudott fájni. Amikor sorozatosan a döntőben vagytok, sőt folyamatosan az első háromban, akkor azért nagy törés, kiesni a középdöntőben. Természetesen ez is lóverseny, egyszer fenn, egyszer lenn. Volt olyan, hogy versenytárs miatt estem ki, de ezek valóban fájó pillanatok.

RP: Nyeregben 2019-ben láthatott utoljára a közönség, amikor is, ahogy az imént említetted lepottyantál Ricardo nyergéből, de 2020-ban talán a Nemzeti Vágta történelmének leghangzatosabb győzelmét arattátok. Két saját lovad, akiket ráadásul te készítettél végeztek az első két helyen. Ez a siker felért a szívedben azokhoz, amiket lovasként értél el? Összehasonlítható ez a két győzelem érzelmileg?
MGY: Igen, összehasonlítható. Ha nem én ülök a lovon, a csapat győzelme legalább annyira boldoggá tesz, mint amikor lovasként sikerült nyerni. Én mindenkivel tudok osztozni az örömben, sőt a bánatban is ugyanúgy. Ebben a konkrét esetben, ha ez elmondható, talán még boldogabb voltam a kettős győzelem kapcsán.

RP: Gyöngyi! Aki látta ezt a futamot, ember nem mondta még nekem, hogy itt nem a Formula 1-ből megismert előzetes istállóutasítás történt, azaz a szinte ¾ távon át vezető Földes Bencének el kellett engednie a csapattársat, Ördög Alent. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, hogy is volt mindez?
MGY: (Nevet) Aki engem ismer, abban soha fel nem vetődne ez a gondolat, hogy ilyen történt vagy nem történt. Én egy dolgot kértem a srácoktól: győzzön a jobb! Semmiféle istállóutasítás nem hangzott el, illetve annyi, hogy „egymás testi épségére vigyázzanak és legyenek sportszerűek”. Amikor én is hallottam ezeket a „vádakat” rákérdeztem Bencénél, aki azt felelte: „Ha mondtad volna, sem tettem volna meg.” Egy versenyző életében egy Vágta győzelem, az egy olyan lehetőség, hogy nem hinném, hogy bárki lemondana erről, még egy csapattárs kedvéért is.

RP: Magánbeszélgetéseink során korábban kiderült számomra, hogy Te hangzatosan azt az álláspontot képviseled, hogy (több okból kifolyólag is) jobb lenne, ha több rutinos lovast engednének a szervezők a mezőnybe. Ma is így látod még ezt a kérdést?
MGY: Abszolút. Mindenféleképpen ezt támogatom. A Nemzeti Vágta annak ellenére, hogy egy speciális pályán megrendezett amatőr verseny, de nem lehet elválasztani a galoppsporttól. A lovakat speciálisan kell ugyan készíteni, úgy is lovagolják őket, és mivel a pálya is speciálisabb, mint a Kincsem Park, még nehezebb, taktikusabb lovagolni, emiatt azt gondolom, még nagyobb szükség lenne a profizmusra.

RP: Idén is érdekelt vagy a Nemzeti Vágtán?
MGY: Igen. A tavalyi győztes lovat (Galaxy – a szerk.) biztosan indítjuk.

RP: A nemzeti lobogókba öltöztetett Hősök tere, már a nézőkben is megemeli az adrenalinszintet, hát még a versenyzőkében. Veszít a Vágta a varázsából, hogy idén Szilvásváradra kerül?
MGY: Nyilván előre ezt nem lehet megmondani, hogy milyen következményei lesznek. Úgy gondolom, hogy a Hősök tere egy olyan helyszín volt, amitől keresve sem találhatnánk jobbat, ehhez az egészhez. Budapest szívében, a hősök előtt lovagolni, 100-150 ezer ember előtt ez elmondhatatlan. Nyilván a rendezők tudják miért történt ez a váltás, értelemszerűen utólag lehet majd megmondani milyen következményei lettek, de én bízom benne, hogy a hangulatát abban az Arénában sem fogja elveszíteni és abban is, hogy vissza fog még térni Budapestre.

Holnap folytatjuk!

Fotók: Juhász Zsóka/Treattelling