Éljenek a hölgyek - első rész

Talán nem késtünk túl sokat ezzel az írással, de a hölgyeket sosem késő és nem lehet eleget ünnepelni.

rozsacsokor.jpg


Kétrészes írásunkban bemutatjuk a galoppsport női úttörőit.

Egészen 1904-ig kell visszalapoznunk a krónikákban, hogy fellelhessük Laska Durnell nevét, aki az első hölgy volt, aki a Kentucky Derbybe tulajdonsoként lovat adott, és kedvence, Elwood győzelemmel hálálta meg mindezt.

1968-ban az amerikai Kathy Kusner lett az első engedéllyel rendelkező női zsoké, miután beperelte a Maryland Racing Commission-t, mert az nemi hovatartozás alapján megtagadta a zsokélicensz iránti kérelmét. Később a keleti parton és Kanadában lovagolt, és ő lett az első, aki Mexikóban, Németországban, Kolumbiában, Chilében, Peruban, Panamában és Dél-Afrikában versenyzett. Kusner ráadásul első nőként díjugratásban is ezüstérmet szerzett az 1972-es müncheni olimpián, így kétszeres úttörőnek számít a lovasvilágban. 10 nap múlva, március 21-én lesz a születésnapja.

1969-ben Diane Crump lett az első női zsoké, aki pari-mutuel versenyen (azaz amelyekre államilag felügyelt keretek között lehetett fogadni) lovagolt, amikor Bridle 'n Bit-et ülte február 7-én Hialeah Parkban. Azonban nem Crump volt az első nő, aki megpróbálta. Penny Ann Early 1968-ban kapott ugyan engedélyt, de háromszor sem tudott starthoz állni, mert férfi „kollégái” bojkottálták a versenyt, hogy ne tudjon lóra ülni. Így Crump lett az első női zsoké, aki részt vett a Kentucky Derby-n (lovasként) és 1970-ben a 15. helyen végzett a Fathom nyergében. Ő látható a tweetben.

Barbara Jo Rubin 1969-ben még csak 19 éves volt, de mégis ő lett az első, aki versenyt nyert egy országosan elismert amerikai versenypályán. 1969. február 22-én félhosszas győzelmet aratott Charles Townban. Ezt követően szintén ő lett az első női versenyző, aki futamot nyert New Yorkban.

1971. június 15-én Cheryl White lett az első engedéllyel rendelkező afroamerikai női zsoké, aki az Egyesült Államokban lovagolt, és szeptember 2-án a Waterford Parkban megszerezte első győzelmét is, Jetolara fedélzetén. A több lovas szakágban is eredményes lovaskarrierje után, White 1991-ben sikeresen letette a California Horse Racing Board steward vizsgáját, majd több versenypályán is versenyhivatalnokként szolgált különböző beosztásokban.

nemeth_ildi.jpg

A képen látható Németh Ildikó 1974-ben, húszévesen kezdett versenyekben lovagolni Magyarországon. Nyolc év alatt 48 győzelmet jegyzett és ezen időszak alatt nyolc amatőr champion címet szerzett. Lovasként később 100 győzelemig jutott, majd idomárként sok-sok nagy sikere mellett, kétszeres derbynyerő.

Patricia "PJ" Cooksey 1979-ben 26 éves karrierjét kezdte meg, amikor is megnyerte első versenyét a Turf Advisorral a régi Waterford Parkban (ma Mountaineer Casino Racetrack & Resort), és zsokéként 2137 győzelmet aratott. 1985-ben ő lett a második nő, aki lovagolt a Kentucky Derbyben, és az első női zsoké, aki versenyzett a Preakness Stakes-ben. (Hatodik helyen végzett Tajawa nyergében ugyanazon évben. - a szerk)

Amikor elkezdtem, nem volt öltözőm, nem volt nők számára semmi sem. Volt egy lakókocsink, amelynek tetejére viccből „Pam's Penthouse” volt írva. Nem érdekelt, hol öltözhetek át. Csak lovagolni akartam."

mondta Pam O’Neill, aki már az 1960-as évektől kezdve több száz levéllel bombázta az ausztrál döntéshozókat, de szintén csak 1979-ben kapta meg a licenszet, amikor már 34 éves volt. Rögtön az első meetingjén három győztest lovagolt, ami mai napig világrekord egy kezdőtől. Itt írtunk róla hosszabban.

Folytatjuk!

süti beállítások módosítása