A TRC interjúja az immáron világelső francia-japán zsokéval.
Ami nem sikerült Franciaországban, összejött Japánban: Christophe Lemaire vezeti a lovasok világranglistáját. Ennek kapcsán a Thoroughbred Racing Commentary riportere, George Dudley beszélgetett többek között Almond Eye állandó partnerével.
TRC: Gratulálunk az első helyezéshez a TRC Zsokék Világranglistáján. Milyen érzés, hogy Önt említik, mint a világ első számú lovasát?
CL: Mindig büszke vagy, mikor eléred a vezető helyezést bármely sportban. Szerintem azért jó ez a rendszer, mert következetes – nem csak egy szezont értékel – és megmutatja a lovas nemzetközi sikereinek rendszerességét. Erre vagyok büszke. Négy év után teljes-munkaidős lovasként Japánban én vezetem a rangsort és továbbra is nyerek Gr1 futamokat, ami számomra nagyon fontos.
Nagyon büszke vagyok rá, hogy megelőztem egy olyan embert, mint Frankie Dettori, de lehetett volna Ryan Moore, Hugh Bowman vagy Mike Smith is. Oda vagyok az örömtől, hogy egy szinten említenek ezekkel a srácokkal, de nem gondolom, hogy jobb lennék náluk.
Tehetséges zsokék és fiatal kortól szupersztárok. Nekem másfajta pályafutásom volt, de most a tapasztalatomnak köszönhetően úgy vélem, elérhetem ezeknek a srácoknak a szintjét, akiket ennyire tisztelek. Ők voltak a példaképeim, mikor fiatalabb voltam és nagyon büszkévé tesz, hogy felértem az ő szintjükre.
TRC: Ki ellen élvezi legjobban a lovagolást? Kire néz fel leginkább?
CL: Szeretek a legjobbakkal lovagolni, egyszerű a dolog. Igazi élmény a közelükben lenni, mert annyi tapasztalatuk van és meglehetősen okosak, mikor lovagolnak, nagyon jó kapcsolatban vannak a lovaikkal. Még az én koromban is lehet belőle tanulni, ahogy lovagolnak.
Mikor Európában voltam, sokat versenyeztem Frankie ellen, ahogy Ryan Moore, Olivier Peslier, Johnny Murtagh és Pat Smullen ellen is. Számomra mind példaképek.
Egy versenyben mindig tudnod kell, hol van Frankie és milyen pozícióban, hogy követni tudd, mert mindig jókor lesz jó helyen. Néhányszor sikerült legyőznöm, de ő is jó párszor utasított maga mögé. Megszerezhettem volna az első kiemelt győzelmemet Japánban a 2005-ös Japan Cupon, de Frankie ült Alkaased nyergében, aki éppen legyőzött minket Heart’s Cry-jal célfotóban. Sokat tanultam abból a versenyből.
TRC: A zsokék következő generációjában, Ön szerint kik lesznek a következő globális szupersztárok?
CL: Nehéz kérdés, de Japánban nemrég találkoztam a dél-afrikai zsokéval, Lyle Mewitsonnal, akinek ideiglenes licensze volt itt tavaly télen és korábban szerzett némi tapasztalatot Hongkongban. Nagyon-nagyon tehetséges és okos ember. Ha lehetősége lesz nemzetközileg lovagolni – több tapasztalat különböző globális csomópontokban, mint Dubai, Ausztrália vagy vissza Ázsiába -, szerintem elérheti a csúcsot.
TRC: Nagyon sikeres karriernek örvendhetett Európában, mielőtt áttette a székhelyét Japánba. Ön szerint elérte volna ezt a helyezést, ha Európában marad?
CL: Nagyon bonyolult volt elérni a legfelső szintet, mert dominánsnak kell lenned a saját országodban, hogy versenybe szállhass a ranglisták csúcsáért. Mikor otthagytam Franciaországot mikor sikeres is voltam, akkor sem voltam eléggé meghatározó.
Sosem nyertem Arany Ostort és mikor 80-100 győztest lovagoltam is egy szezonban, sose volt elég. Az egyetlen lehetőségem az volt, hogy nagyon jó lovakat lovagolok külföldön, például, mikor nyertem két Breeders’ Cup futamot [Juvenile Fillies Turf: Flotilla, Secretariat Stakes: Bayrir, egyaránt 2012-ben – TRC] vagy a Hong Kong Cupot [Pride, 2006].
Szerintem az, hogy én vagyok az első számú lovas Japánban, az adta meg a lehetőséget, hogy elérjem a TRC rangsorának tetejét.
TRC: Mennyire volt nehéz Önnek és a családjának hozzászokni az élethez Japánban? Megbánta valaha, hogy elment Franciaországból?
CL: Megbánni? Egyáltalán nem! Először is, mi döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy idejövünk és megtapasztaljuk az életet Japánban. Nem volt vele problémánk, hogy megszokjuk az országot, ismertük, hiszen minden télen jöttünk. Ez nagy segítség volt, mikor állandóvá vált a költözés.
Természetesen komoly döntés volt és felmerült néhány nehézség, de jól megoldottuk őket. A gyerekeim megszokták, hogy Japánban élünk és beszélik a nyelvet. Még ha nem is lettem volna sikeres Japánban, nagyszerű élmény lett volna a családomnak. A siker igazán csak ráadás.
TRC: Hogy változott meg a lovaglási stílusa, mióta 2014-ben teljeskörű JRA-licenszet szerzett? Kellett igazodni a taktikákhoz?
CL: Igen. Kicsit másképp versenyzünk itt, mint Európában. A versenyek nagyobb részben múlnak a sebességen és mindig hatalmasak a mezőnyök, minden futamban 16 vagy 18 induló, még Group szinten is. Elengedhetetlen, hogy megtaláld az utat verseny közben.
Számomra a start különösen fontos, mivel egy rossz kezdéssel könnyedén elveszíthetsz egy versenyt. Ezentúl ismerned kell a lovad – és a mezőny többi tagját -, hogy jól meg tudd ítélni a végjátékot.
A kanyar elég gyors: ha elveszítesz egy vagy két hosszt és beszorulsz a tömegbe, nem nyerheted meg a versenyt. Szóval nagyon kell tudnod, melyik ló mögött várj, különben elveszíthetsz egy olyan versenyt, amit meg kellett volna nyerned.
TRC: Mit gondol arról, ahogy Japánban futják a versenyeket? Egyetért azokkal, akik szerint a legjobb a világon szabályzat, biztonság és pénzdíjak tekintetében?
CL: Japán már egy ideje nagyszerű lóversenyző nemzet. A JRA egy nagy szervezet, ami kiválóan kiépített és biztosítja, hogy a sport remek maradjon Japánban.
A szervezetről beszélve, a JRA nagyon jó, ami a pénzdíjakat és a fogadást illeti. Továbbá sok tenyésztő és farm van, akik sok pénzt fektettek a legjobb ménekbe és kancákba szerte a világon, hogy Japánba hozzák és top szintű lovakat készítsenek.
A JRA – plusz a futtatók és a tenyésztők – nagyszerűvé teszik a lóversenyzést Japánban. Igazi öröm a játék részesének lenni ebben az országban. Minden hétvégén jó lovakat lovagolunk. Ráadásul fanatikus közönségünk van, akik szívesen néznek versenyt. Támogatják az összes lovat és zsokét, ahogy a kedvenceiket is biztatják a pályán.
Azt mondhatom, egy lovas számára Japán a legjobb hely a világon.
TRC: A TRC rangsorában Almond Eye a világ legmagasabbra értékelt lova. Milyen őt lovagolni? Melyik versenyt élvezte vele a legjobban? Hova rangsorolná a lovak között, akiket valaha ült?
CL: Az utolsó kérdéssel kezdeném. Almond Eye egyértelműen különleges nekem. Természetesen nehéz összehasonlítani a lovakat különböző időszakokból, de Almond Eye szinte megtestesítette a tökéletes lovat. Hosszú pályafutása volt, ami nem sok lóról mondható el, akiket korábban lovagoltam. Kettőtől öt éves koráig a legfelső szinten volt. Továbbá a fizikai és mentális képességei egyszerűen kiemelkedők, hihetetlenül gyorsult, az ereje és a lépéshossza kimagasló.
Mindent teljesített és az eredményei fantasztikusak: nyert Group 1-et mérföldtől másfél mérföldig, háromévesen nyert az idősebb lovak ellen, majd ötévesen legyőzte a legjobb hároméveseket. Közel tökéletes volt és leírhatatlan érzést adott lovagolni minden egyes versenyünkön.
TRC: Japán ad otthont néhánynak a világ legjobb lovai közül. Ön szerint miért nem küldik a japánok a lovaikat a Breeders’ Cupra, amit a lóversenyzés világbajnokságaként hirdetnek?
CL: Ez egy jó kérdés …és tényleg nem tudom, miért!
[Egy ló hozzátartozói – TRC] Sokat beszéltek róla, hogy Amerikába mennek, majd az utolsó pillanatban mégis otthon maradtak. Tudja, Japánban nagyon jók a pénzdíjak és elég hosszú az út Amerikába, de Franciaországba és Dubaiba is szoktak menni, úgyhogy nem vagyok biztos a pontos okokban.
Ez nem olyan, ahogy mondják: “Nálunk van a legjobb versenyzés, itthon maradunk.” Nem, nem, ők nem így gondolkoznak. A japán tulajdonosok és trénerek imádják a kihívást és mindig nagyon büszkék, mikor külföldre utaznak a lovaikkal és nyernek.
De őszintén szólva nem tudom, miért nem mennek túl gyakran Amerikába. Különösen, hogy nagyon sok amerikai kanca van a pedigrében, úgyhogy szerintem a japán lovak megállnák a helyüket az amerikai versenyeken.
TRC: Gondolja, hogy a Hármas Korona győztes Contrail, aki 2020 elején szintén a TRC rangsorának tetején szerepelt, lehet Japán következő szupersztárja? Ha nem ő, ki léphet Almond Eye helyébe?
CL: Contrail lehet a következő szupersztár, de igazából Daring Tact-et preferálom, a kancák Hármas Koronájának nyerőjét. Talán azért, mert több sikerem volt kancákkal, mint ménekkel.
Szerintem több potenciál van benne, mint Contrailban, szerintem jobban gyorsul. Ez csak az én véleményem, bármelyikük nagyon jóvá válhat. Mindig azt kérdezzük, ki lesz a következő Almond Eye vagy Frankel vagy Enable. De ezek a lovak olyan ritkák és épp ezért válnak legendákká, nem kapsz minden évben egyet.
Nem vagyok benne biztos, hogy már láttam a következő Almond Eye-t.
Sorrendben Almond Eye, Contrail és Daring Tact a 2020-as Japan Cup céljában
TRC: A japán versenyzés mindig is távkapcsolatban állt a Prix de l’Arc de Triomphe-fal, amiben Ön is lovagolt. Egyedi helyzetben van a tapasztalatai miatt japán és a francia versenyiparban egyaránt, tudja rá a magyarázatot, miért nem nyert még japán ló Arc-ot és Ön szerint fog valaha?
CL: Szerintem az eltérő talaj a fő oka. Az Arc ősszel kerül megrendezésre és gyakran sokat esik Franciaországban ebben az évszakban, úgyhogy a japán lovaknak általában puha vagy nagyon puha pályán kell futniuk. Ez nagy hátrány nekik, mert sokkal gyorsabb talajhoz szoktak és kényelmetlenül érzik magukat, különösen Longchampban, ami egy elég régi pálya. Néhány csepp esőtől nehéz és mély lesz. Szerintem ez a fő oka, hogy soha nem nyernek.
A múltban soha nem volt szerencsénk. Mikor Deep Impact – aki talán a legjobb japán ló, aki valaha is indult az Arc-on – Párizsba jött, megbetegedett egy héttel a verseny előtt és csak a harmadik helyen végzett. El Condor Pasának megvolt az esélye, de Montjeu legyőzte, aki egy hatalmas ló volt és csak egy fantasztikus verseny legvégén tudta maga mögé utasítani.
Szerintem egy nap nyerni fognak, csak idő kérdése. Japán lovak nyertek már Melbourne Cupot, Dubai World Cupot, Hong Kong Cupot és sok más remek globális versenyt. Ahhoz, hogy megnyerd az Arc-ot, csúcson kell lenned és mindennek jól kell alakulnia; a talaj, az iram, a sorsolás és a lendület. Ezért olyan nehéz megnyerni ezt a versenyt.
TRC: Az Ön számára nagyszerű romantikus történet lenne visszatérni Franciaországba és megnyerni a “kékszalagjukat” egy japán lovon?
CL: Egyértelműen. Ez az álmom. Régebben vicceltem is vele: “Ha megnyerem az Arc-ot egy japán lovon, akár nyugdíjba is vonulhatok!” Egyértelműen ez a célom. Fantasztikus lenne, ha visszaadhatnám Japánnak, amit kaptam – a legtöbb, amiről álmodhatok.
TRC: Az elmúlt négy évben bajnok zsoké lett Japánban. Mi motiválja, hogy a csúcson maradjon?
CL: Mikor a csúcson vagy, jól érzed magad. Boldog vagy, sok önbizalmad van, az emberek bíznak benned és nagy versenyeket nyerhetsz. És mikor csúcson vagy csak azt kívánod, hogy ott maradhass.
Nehezebb folyamatosan topon maradni, de remek motivációt ad, ha tudod, hogy a fiatalok a nyomodban vannak és próbálnak letaszítani a trónról. Ha negyven éves vagy, csak annyit akarsz mondani: “Hé, srácok, én vagyok a főnök. Én vagyok a vezető lovas és nem egyszerű legyőzni, majd bebizonyítom.”
Ez az érzés soha nem volt bennem Franciaországban, mert minden télen három hónapra Japánba mentem, ami miatt elég bonyolult lett volna megnyerni az Arany Ostort. Itt ez a motivációm: soha nem akarod, hogy megelőzzenek és meg akarom tartani a címem.
TRC: Nagy futamokat nyert szerte a világon. Mi a legnagyobb ambíciója jelenleg? Milyen nagy versenyeket szeretne legjobban megnyerni?
CL: Egyértelműen az Arc-ot!
És még ha nem is nyerem meg, szeretnék legalább egyszer lovagolni a Kentucky Derby-n, ahogy az Angol Derby-n és lovagoltam már egyszer vagy kétszer. Ha végiggondolod, hogy öt vagy hat nagy verseny van a világon, a Kentucky Derby az egyetlen, amiben soha nem lovagoltam és értelemszerűen nem is nyertem. Szóval szeretnék tapasztalatot szerezni a Kentucky Derby-n.
Az interjú forrása a Thoroughbred Racing Commentary.
Képek: Racing Post, Horse Racing Nation, Japan Racing, Canalturf
