Folytatjuk tegnap megkezdett beszélgetésünket a lábadozó lovassal.

RP: Az előbb már érintettük, hogy figyelve a közösségi médiát, valami egészen elképesztő mértékű szeretet áradt feléd. Egyértelműen Te vagy ma a magyar lóversenyzés egyik legnépszerűbb alakja. Ez erőt adott inkább vagy azon állapotodban kissé nehézkes volt mindenkinek válaszolni?
GR: Egyáltalán nem volt teher, sőt végtelenül jól esett, hogy ennyien kerestek. Talán nem mindenki tudja rólam, de én nagyon szeretem a gyerekeket. Többen is küldtek rajzot sőt még videóüzenetet is, és amikor ezt a mérhetetlen sok ajándékot és videót megkaptam ez rengeteget segített a gyógyulásomban és igazán sok erőt adott.

RP: Újabb Sanyival való párhuzam, hogy nálad elmaradt valaki olyasvalakinek a hívása, látogatása, akitől ezt elvártad volna?
GR: Igen, sajnos nálam is van ilyen, akitől elvártam volna, és jól esett volna, ha keres, de igyekszem erre nem koncentrálni és azokkal a tündéri emberekkel foglalkozni, akiknek talán picit fontos vagyok és figyelnek rám a mai napig.

RP: Te, aki a szó jó értelmében egy megszállott élsportoló vagy, hogy dolgoztad fel lelkileg a – sérülésed mellett természetesen – , hogy napi 22-23 órát passzívan – ágyban fekve – töltesz és mivel múlattad leginkább az időt?
GR: Igazából sehogy nem múlattam. Ahogy az imént mondtam, ha nem aludtam éppen, akkor a lovak és a lóverseny segített túljutni a hosszú-hosszú perceken, no meg persze rengeteget idegeskedtem az egyetem miatt. Végig ott volt velem négylábú barátom, Mike a kutyám, aki tényleg vigyázott rám, még éjjel a mosdóba is elkísért. Szórakoztatott és próbálta elterelni a gondolataimat.

Amikor már emlékeztem mindenre az előző napról, onnantól az egyetemről való hiányzás kezdett foglalkoztatni és nyomasztólag hatni rám. Éreztem, hogy esik ez az egész ki a kezeim közül, mert igyekeztem ugyan kapcsolatot tartani a csoporttársakkal, de hogy nem vagyok jelen az egyetemen ez nagyon nyugtalanított.

Rebeka és legfőbb támasza, édesanyja, Orsolya

RP: Három hetet sem töltöttél otthon és vissza kellett térned Budapestre, hiszen nem kívántál félévet halasztani. Mondd el kérlek az olvasóknak, amikor alig tudtál még ülni is és a fejedet ért hatalmas ütés miatt még memóriazavaraid is voltak, miért nem akartál még hallani sem arról, hogy halassz egy félévet a Corvinuson?
GR: Anya egy olyan édesanya, aki igazából motiválja az embert, de még ő is azt tanácsolta halasszunk, mert aggódik értem, de én semmiféleképpen nem akartam erről hallani.

Hogy nem csak egy részt, a versenysportot veszítek el életemnek ezen rövid szakaszában, hanem még a másikat is, azaz a tanulmányaimat, emiatt erről hallani sem akartam.

Gondolj bele! Hol tudtam volna teljesíteni? A lovaglás nem tudom mennyi időre kiesett az életemből, ha az egyetemen is halasztok mit csináltam volna? Azt tűztem ki magam elé, hogy legalább az egyik feladatomat, azaz az egyetemet 80%-osan tudjam „hozni”. Ezt fontosnak tartottam, bár valóban nagy nehézségek árán tudom csak prezentálni a kötelezőket, azaz a beadandókat és a zh-kat, de legalább tudom, hogy csinálok valamit és ez igazán fontos számomra.

RP: Elképesztően pozitív személyiség vagy és ez a kérdezőre is ráragad ha veled beszél, de azt nem értem, hogy tudtál egyáltalán bejárni, mikor addig szinte a lakást sem hagytad el?
GR: Anyáék mellett természetesen páromnak, Gabinak (Paizs Gábor– a szerk.) köszönhetek a legtöbbet. Sőt, Gabi családjának is, mert ha be kell mennem, valahogy biztosan bejuttatnak az egyetemre. A legelső napon, mikor még csak alig 10 perce ültem a kocsiban, már rosszul voltam, nagyon fájt a hátam és jött az akkoriban már szokásosnak nevezhető hányinger fejfájással karöltve. Az orvos nem véletlenül tanácsolta, hogy feküdjek minél többet, de három héttel a baleset után nekem már ülnöm és figyelnem kellett. Ez valóban hatalmas erőfeszítést kíván tőlem, de hétről-hétre erősebb vagyok.

RP: Jól sejtem, hogy az egyetem fizikai megpróbáltatásai mellett lelkileg a vasárnapokat volt legnehezebb „túlélni”, hogy csak az interneten láttad a barátaidat, versenytársaidat a Kincsem Parkban rivalizálni?
GR: Abszolút. Nehéz ez, mert bennem hatalmas a versenyszellem, és a lovak imádata. Szörnyű most ezt látni, hogy nem lehetek része ennek a körforgásnak. Főleg ezért, mert vérzett kissé a szívem, de persze nagyon büszke vagyok Államfő St. Leger győzelmére. Mint utólag megtudtam én lovagoltam volna őt. Csikó kora óta ismerem, hiszen Gajdos Zsolt nem csak a futtatója, de a tenyésztője is és szinte meseszerű lett volna annak az istállónak nyerni egy ilyen kiemelt versenyt, ahonnan az egész karrierem elindult. Az egyik szemem sírt a másik nevetett, de igazán boldog voltam, és innen is hatalmas gratuláció ezért a sikerért.

RP: Beszéljünk kicsit a 2019-es szezonodról. Túlzásnak érzed, ha azt mondom: sok 21 éves zsoké csak álmodhat ilyen évről, természetesen a balesetet leszámítva? Két klasszikus győzelem adatott meg neked, és még most is 13. vagy úgy a zsokérangsorban, hogy több mint két hónapja nem lovagolsz.
GR: Igen, kicsit azért túlzás. Elsősorban természetesen a lovaknak és az őket felkészítő csapatoknak, a trénereknek tartozom köszönettel. A korrektséghez tartozik, hogy balesetem előtt én nem nyertem sok versenyt, összesen hatot, de ugye ebből kettő kiemelt figyelmet kapott (a mindkét képen látható) Lili révén (Hazafi díj, Kancadíj), és a győzelmek mellett ugye másodikok lettünk a derbyben. Ezért mondom, hogy csak részben értek veled egyet, mert Lili a 2019-es évem megmentője és a királynője, aki megkoronázta ezt az esztendőmet.

2019 egyik legtöbbet publikált lóversenyfotója. Egy csók és hálás köszönet Lilinek. Mi pedig a ZL Photosnak tartozunk hálával!

Akárki megkérdezte 2018-ban, hogy mik a legfőbb célkitűzéseim 2019-re, mindenkinek azt válaszoltam: szeretnék minél több kiemelt futamban a dobogón végezni. Ez megtörtént, hiszen a baleset előtt minden nagy versenyben dobogón végeztünk lovaimmal. Büszke vagyok rá, hogy ez a célkitűzésem megvalósult és itt elsősorban a derby második helyére gondolok.

A legfontosabb: ezeket a versenyeket és helyezéseket nem én nyertem, szereztem meg! A lovak segítettek hozzá és nem győzök nekik elég hálás lenni.

RP: Mai egészségi állapotodban, mikor lesz realitása annak, hogy folytasd a zsoké-pályafutásodat? Korai még erről beszélni?
GR: Azt gondolom, joggal bízhatok abban, hogy az állapotomban rohamos javulás fog bekövetkezni. Magam úgy vélem, hogy napról napra erősebb vagyok, bár a rosszullétek még mindig gyakran előjönnek. Három hónapig viselem ugye a merevítőket, majd folyamatos gyógytorna vár rám és ezt követően szép lassan kezdhetem meg a sportolást. Szeretnék ott lenni a 2020-as galopp kapunyitón az öltözőben a többiek között, de nem civilben, hanem már zsokédresszben.

RP: Negyvenedik győzelmedet Maronka Gábor egyik lovának, Blokádnak köszönheted. Akkor nyilatkoztad nekünk, hogy megtisztelő volt számodra, hogy az ő idomítottjára kerültél. Hogy láttad Nancho sporttörténelmi sikerét?
GR: Hatalmas büszkeséggel töltött el. Itthon telefonon néztem a versenyt és ordítottam a telefon felé, hogy megőrizze a célig az előnyét és tartson ki a végsőkig. Büszke vagyok ilyenkor arra, hogy magyar vagyok és az egész magyar nemzet, de a lovas szakma mindenképpen büszke lehet ezekben a napokban a magyarságára. Ezúton is szeretnék nekik gratulálni, hiszen ez szinte egy felfoghatatlanul hatalmas eredmény nem csak a lónak, de az egész csapatnak. Egészen borzongató érzés a világ legnagyobb szaklapjaiban olvasni erről a győzelemről, ahol mindenütt ki van hangsúlyozva: magyar ló bizony ilyet még nem ért el. Hatalmas nagy eredmény.

RP: Mivel még most is fáradékony vagy még, ezért az utolsó kérdés: hogy vagy most? Mi a helyzet a fejedet ért ütés következményeivel, és a fizikai állapotoddal?
GR: Egyre erősebbnek érzem magam, de sajnos ezek a fejem miatt kialakuló napi rosszulléteim (hányinger, fejfájás, kiver a víz) még nem akarnak eltűnni és a hátam is nagyon elfárad a nap végére, de optimista vagyok. Úgy vélem ez már egy szép eredmény. Pár hete voltam kontrollvizsgálaton. Rendben zajlik a gyógyulásom. 1-2 órára már levehetem a nyakmerevítőt, de a hátmerevítővel még nem ez a helyzet. Pont, amikor az interjú második része kerül ki a Racing Portal-ra, aznap megyek újabb orvosi kontrollra.

RP: Még 100 kérdésünk lenne, de megelégszünk most ennyivel.  Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál és természetesen nem kívánhatunk mást, mint mielőbbi teljes felépülést.
GR: Köszönöm a megkeresést. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik kerestek, üzentek, és a mai napig támogatnak. Neveket nem fogok mondani, de elsősorban a családomnak, a kollégáknak a pályáról, a lóversenyzés barátainak, hiszen valóban nagyon megható az érdeklődésük és úgy vélem, ők mindannyian hozzájárulnak a gyógyulásomhoz.

“Bármilyen tehetséged van, használd azt: az erdő is nagyon csendes lenne, ha csak azok a madarak énekelnének benne, akik a legjobban tudnak énekelni.”
Henry Van Dyke

Gönczi Rebeka  – Sereg András – 2019. november – Minden jog fenntartva! ©

Képek: ZL Photos