By: racingportal 2019. ápr 18.

Születésnapja alkalmából nagycikkben mutatjuk be Önöknek minden idők egyik legnagyobb ikonját.

Ruffian neve valószínűleg senkinek nem cseng ismeretlenül, aki egy kicsit is konyít az amerikai lóversenyhez. Ő az a hihetetlen kanca, akinek amilyen iramban ívelt felfelé pályafutása, olyan tragikus hirtelenséggel véget is ért. Most azonban, miután szombaton búcsúztattuk a jelenkor csodakancáját, egy kicsit részletesebben is bemutatnánk Önöknek a 20. század legendáját.

1972. április 17-én látta meg a napvilágot Claiborne Farmon, Kentucky-ban, a marylandi származású Stuart és Barbara Janney felügyelete alatt, akik a kanca egész életét végigkísérték, ugyanis nem küldték árverésre a sötétpej csikót.

Ruffian-hez már bemutatkozása előtt nagy reményeket fűzhettek: apja, Reviewer (Bold Rulertől) rövid, de ígéretes pályafutást tudhatott maga mögött, míg anyja, a Native Dancer apaságú Shenanigans a kor egyik legjobb tenyészkancájának számított, annak ellenére, hogy saját karrierje során nem sok sikert tudott felmutatni. A fiatal Ruffian már kétévesen 165 cm magas volt, Joe Hirsch sportújságíró az általa valaha látott legimpozánsabb kétéves kancának nevezte.

1974. május 22-én debütált Belmont Parkban egy nyeretlen futamban, ahol jóformán csak magával versenyzett:

rekordidő alatt száguldott végig az 1100 méteren, majd tizenöt hossz előnnyel galoppozott be a célba.

Innen pedig nem volt megállás; győzelmeit gyakorlatilag csak a teljesség kedvéért soroljuk fel, hiszen mind mind csak állomásai voltak az útnak, mely során Ruffian csillaga felemelkedett a Secretariat visszavonulását követően krízishelyzetbe kerülő amerikai lóversenyzés égiszén.

A Fashion Stakes-ben már nevesebb társaságot utasított maga mögé hét hosszal, majd következett a Astoria Stakes, melyet kilenc hosszal abszolvált. Először a Sorority Stakesben “szorongatták meg”, mikor az évjárat másik nagy kancaklasszisával, Hot n Nasty-vel csapott össze, akit “mindössze” két és fél hosszal tudott lekörözni – ez volt az egyedüli alkalom, mikor lovasa, Jacinto Vasquez felemelte a pálcáját.

Ráadásul mindezt úgy, hogy másnap erősen köhögött, és mint utólagosan kiderült, verseny közben beszippanthatott egy kisebb szilánkot, ami ugyan nem egy komoly sérülés, de ahhoz elég, hogy a legtöbb lónak elvegye a kedvét a futástól, Ruffian azonban már ekkor sem adta magát könnyen – később sajnos pont ez lett a veszte.

Mikor augusztusban 12 3/4 hossz előnnyel vitte haza a Spinaway Stakes trófeáját, már kétség sem fért hozzá, hogy kiemelkedik évjáratából, így trénere, Frank Whiteley számára egyre égetőbb lett a kérdés, hogy a mének ellen is megmérettesse fiatal klasszisát. De gyorsan eldőlt, hogy egy ideig még nem kerül sor a nemek összecsapására, ugyanis másnap reggel arra lettek figyelmesek, hogy fájlalja jobb hátsó lábát.

Az állatorvosi vizsgálat kiderítette, hogy hajszálrepedés van a lábszárcsontjában, így az őszi terveket hamar el kellett vetni Whiteley-éknak. Mikor a kanca mesterét a sérülésről kérdezték, pontosabban hogy miért nem vették észre már a verseny napján, a tréner azt nyilatkozta: “Ő egy nagyon szívós kanca. Nem szereti kimutatni a gyengeségeit.”

Hiába ért azonban véget idejekorán kétéves szezonja, az Eclipse Awards-on egyöntetűen megszavazták az Év Kétéves Kancájának, klasszikus idényét pedig újult erővel várhatta…

Amilyen korán ért véget kétéves szezonja, olyan jól kezdődött a következő. Felhozónak egy allowance-versennyel kezdte az évet, ezt követte a Comely Stakes, amit rekordidő alatt abszolvált, majd következett az igazi diadalmenet.

Az akkori Hármas Tiara első két állomása, azaz az Acorn Stakes és a Mother Goose Stakes trófeáját már-már kényelmetlen könnyedséggel hódította el, előbbiben 8 és fél, utóbbiban 13 és fél hossz előnnyel ért haza, egyaránt versenyrekorddal, miközben az évjárat másik nagy sztárja, a Kentucky Derby-győztes Foolish Pleasure kikapott a Preakness-ben, ami csak tovább növelte a kanca dicsőségét a rajongók körében.

Ruffian hazagaloppozik az Acorn Stakes-ben

Az pedig végképp, hogy június végén Belmont-ban a Tiara harmadik ágát is elhozta, mikor végig vezetve diadalmaskodott az American Oaks-ban, igaz, “mindössze” 2 3/4 hosszal. Eljött az idő, hogy Whiteley az erősebbik nem ellen is pályára küldje. Bár ne tette volna…

Szenzációhoz mérten Ruffian nem a nyári klasszikusok valamelyikében debütált a mének ellen, helyette július 6-ra egy match race-t írtak ki közte és Foolish Pleasure között Belmont Park-ban. Már jóval a verseny napja előtt komoly figyelem övezte a két tábort a média és a nagyközönség részéről, különös tekintettel Jacinto Vasquezre, aki addig mindkét ló állandó lovasa volt – és végül Ruffian mellett döntött.

A két klasszis már az első méterektől kezdve őrült tempóban robogott fej fejt, majd bő 600 méterrel a start után megtörtént a katasztrófa: hangos reccsenés, Ruffian első lábaiban mindkét csüdcsont eltört. Vasquez megpróbálta feltartani, de a kanca nem lassított, és egészen addig próbált versenyben maradni, míg végül már ráállni semtudott a lábára.

Azonnal elvégezték rajta a sürgősségi műtétet, de miután felébredt az altatásból, rúgkapálni kezdett, és egészen a könyökéig tovább törte a sérült jobb első lábát. Az állapota túl kritikus volt egy újabb beavatkozás elvégzéséhez, így nem sokkal később meg kellett hozniuk a nehéz döntést –

elaltatták minden idők egyik legnagyobb ikonját.

A tragédia azóta is élénken él a lóversenyrajongókban, okát pedig folyamatos találgatások övezik. Ha vetünk egy pillantást családfájára, sok minden értelmet nyer, tekintve, hogy mindkét szülőjét hasonló sérülés miatt kellett elaltatni, valamint Native Dancer leszármazottairól is sokszor megállapítják, hogy “puha” csontozatúak.

De hiába a logikus magyarázat, elfogadni aligha tudjuk Ruffian mesébe illő történetének tragikus végét, arról pedig még csak nem is beszélnénk, hogy meddig juthatott volna.

Rövid pályafutása alatt
mind a 8 stakes-futamában versenyrekorddal diadalmaskodott;
két pályarekordot állított fel;
10 futamban volt veretlen, melyekben átlagosan 8 1/3 hossz előnnyel ért haza;
kétszer lett évjárata legjobb kancája.

Belmont Parkban temették el orral a célvonal felé, 1976-ban beválasztották az amerikai lóverseny Hall of Fame-jébe, 35. helyen áll a 20. század legjobb amerikai lovainak százas listáján, 53. az ország legjobb női sportolói között egyedüli lóként. Történetéből számtalan könyv, dal és egy film is készült, Belmont-ban egy Gr2-futam viseli a kancák királynőjének nevét.