Október 13-án már három éve annak, hogy elment a legnagyobb. Kállai Pál, a világutazó, a Magyar Lóverseny „világkövete”, elhagyva a földi létet az égi lóversenypályákra költözött. 

Nem hinném, hogy bele kellene kezdenem annak méltatásába, hogy mit is ért el a csodálatos pályája folyamán.

Akkor, rögtön elhatározták a lóversenysport döntéshozói, hogy az általában, október második hétvégéjén megrendezésre kerülő, Budapesti Díjat, ettől fogva Kállai Pál emlékversenynek is nevezik majd. Persze, eredménysorát látva, ez a legkevesebb…

Egy 73 évet élt legendáról írni és bemutatni nem könnyű, mert az eltelt évek alatt olyan sok minden történt vele, hogy az ember nem tudja, hol kezdje, miről írjon, mert Kállairól az elődeim mindent megírtak.  A magyar lóversenyzés „fenegyereke”, mert ez a jelző illik rá legjobban, bejárta az egész világot, megmutatta, hogy a magyarok mit tudnak a nyeregben. 1956 és 1978 között, Ausztria, Németország, Amerika lóversenypályáin letette a névjegyét. (Erről a 22 évéről szinte semmit nem tudunk, mert hivatalos versenyeredményt nem kaptunk, így csak az itthoni győzelmeit tudjuk közzétenni.) Végül Amerikából el kellett jönnie, mert az ottani maffiával nem volt hajlandó együtt dolgozni. Vagyis úgy lovagolni, ahogy ők szerették volna. Mert Kállai Pali számára csak a győzelem elfogadható, a megalkuvás nem!

1978-ban Jugoszláviában vállalt lovaglásokat, majd egyre sűrűbben hazalátogatott. Végül a kilencvenes évek elejétől már végleg visszatért. Azóta folyamatosan nyerte a versenyeket, még 73 évesen is remek kondícióban és fiatalosan mozgott. Az átlagember ebben a korban már menni sem igen tud, igaz Kállai Pál nem átlagos, ő egy különleges, szívós és kitartó ember. Azt mondta, addig lovagol, amíg az ereje engedi, amíg fel tud ülni a ló hátára, mert ez az élete, ez tartja benne a lelket.

Milyen régen is volt, amikor Gombolai Ferenc tanítványaként 17 évesen megnyerte élete első versenyét, majd sorban jött a többi a győzelem. 1951-ben már harmadik a lovaslistán, 1952-ben második, 1953-tól 1956-ig, a külföldre távozásáig, négy éven keresztül ő volt a sampion. Egy olyan nagy ívű pályát futott be rövid idő alatt, ami az akkori konkurencia miatt is csodának számított. Pedig olyan zsokékkal kellett megküzdenie nap, mint nap, mint Bocskai Pál, Alafi Péter, Balogh Lajos, Gelics Mihály, Keszthelyi István, Szentgyörgyi István és még sorolhatnám. Aztán jött 1956 és a nevezetes bécsi verseny után (Roppant fejhosszal megverte az addig veretlen Imit. Kállai Pál ebben a versenyben a harmadik helyezett Hermelint lovagolta.), nem jött haza, hanem úgy döntött kint marad.

Az 1978-as visszatérése és az azóta eltelt idő bizonyította kivételes tehetségét. 1991-ben 98 rekordnak számító győzelemmel lett sampion. Ezt mostanában senki sem fogja megdönteni. (Igaz sokkal kevesebb a verseny(nap) is – sa.) Kilencszer szerezte meg a sampionátusi címet, hétszer lett második és négyszer harmadik. Összgyőzelme hazai pályán a mai napig: 1089! A külföldi sikereinek számát még ő maga sem tudja pontosan megmondani.

Olyan kivételes rekordot is felállított, hogy egy versenynapon a 10 futamból 7-et megnyert! 1992-ben a következő lovak segítették ehhez a nem mindennapi sikerhez: Walpole, Tintoretto, Marcsi, Dancing Candle (Bábolnai díj), Cheap Mirror (Nemzeti díj), Kerítőnő, Trónörökös.

Két alkalommal, 1990-ben és 1991-ben hat-hat győztest lovagolt. Emellett kilenc alkalommal ért el öt győzelmet egy versenynapon.

Hiányzol Pali!

Horváth József írását, néhány gondolattal kiegészítette, Sereg András kép: Racing Post (2019)